Amikor lovagolunk, hajlamosak vagyunk rá, hogy a lovunk állapotára fektessük a hangsúlyt. Van egy kívánt kép előttünk, amit el szeretnénk vele érni, és ehhez mérten értékeljük a lovaglásunkat. Figyeljük, hogy a ló, amin ülünk mennyire elengedett, megy-e lendületesen előre, mennyit támaszkodik. Hosszútávon nézegetjük, hogyan alakul az izmoltsága, és folyamatosan a ló teljesítménye formálja a gondolkodásunkat.

De nem kevésbé fontos, hogy miközben a lovunk általános állapotát figyeljük lovaglás közben, ne felejtkezzünk meg magunkról sem. Hiszen, ha ülésünk elcsúszik, annak a jelei lovunk teljesítményében is megmutatkoznak. Különösen fontos odafigyelnünk, ha nincs külső segítségünk, egy oktató, aki figyelmeztet a hibáinkra. Ha az ülésünk helytelen, és azt hosszútávon nem korrigáljuk, akkor hibásan berögződik és később nagyon nehéz lesz a megszokott rossz helyzetéből kimozdítani a testünket.

De milyen is a helyes ülés?

Nem mindenkinek van otthon fedeles lovardája tükörrel a pálya mentén, hogy ellenőrizze magát. Így meg kell elégednie sokunknak azzal, hogy figyel az érzéseire, és esetleg az árnyékából látja a földön, hogy előre dől-e.

Milyenek a jó érzések? Mire figyeljünk?

A lovas akkor ül helyesen, ha két ülőcsontján egyensúlyoz, miközben érzi, hogy lova melyik lábával lép, anélkül, hogy lepillantana. Ha nem tudod meghatározni érzésből, hogy lovad melyik lába lendült a levegőbe, akkor vagy nem jó helyen ülsz a nyeregben, vagy nem az ülőcsontodon egyensúlyozol.

Addig ne lépj tovább, amíg ez az érzés lépésben nincs meg!

Tehát addig nem kezdjük meg a munkát, amíg nem érezzük meg a ló lábainak ritmusát.

Biztos jól ülök, mindig izomlázam van lovaglás után…

Ha a lovaglások során nagyon elfáradsz, sokadik alkalom után is izomlázad van, akkor valószínű, hogy nagyon kapaszkodsz a comboddal, ezáltal megfeszülsz és nem tudod lazán követni a ló mozgását.

A lovon elsősorban egyensúlyérzékből maradunk fent, nem kapaszkodásból. A combjaink, térdeink, lábszárunk simul a ló oldalán úgy, hogy ne mozduljon el, felesleges jeleket ne közvetítsen a ló felé. De combunkkal csak akkor kapaszkodjunk meg, ha a ló jeleiből olvasva vészhelyzetre következtetünk.

Kell kengyel nélkül lovagolni?

Viszont a vészhelyzetekre fel kell készülni, így nem árt, ha heti rendszerességgel lovagolunk kengyel nélkül, erőnléti edzés céljából. Hisz gondolj bele, egy-egy megijedésnél combod szorításából kell fenntartanod teljes tested súlyát, ahhoz, hogy ezt biztosan meg tudd tenni, fontos edzeni. És ha heti szinten gyakorlod a kengyel nélkül lovaglást, nem esel pánikba, ha például egy váratlan terepszituációban elveszíted kengyeled, stabilan ülve átvészeled a manővert.

Akkor ülök helyesen, ha tudom erősen szorítani a lovat?

Viszont a folyamatosan erősen szorító, túlságosan zárt üléssel nem lehet finom segítségekkel, simulékonyan, lazán lovagolni, így a szorítást hagyjuk meg tényleg a szükséges pillanatra.

Az egyensúly a legfontosabb

Egy lovas akkor ül egyensúlyban a nyeregben, ha oldalról ránézünk, és azt látjuk, hogy ha a lova nem lenne alatta, akkor talpra érkezne. Tehát a válla, a csípője és a sarka egy egyenest alkot. Felülről lenézve a csípődhöz képest láthatod lábad helyzetét.

A vállak tengelye a ló hossztengelyére merőleges kell, hogy legyen. Persze a fordulatokban a tekintetünk után testünk is fordul, de lovunk csak akkor lesz egyenes, ha mi is egyenesek vagyunk.

Hogyan ellenőrizzem magam?

Gyakori oka a lovak ferdeségének az elcsavarodott felsőtesttel ülő lovas. Ha ferde a lovad, csak váltogasd tested helyzetét. Ha ferdeségének az ülésed az oka, lovad meg fogja neked mutatni, és közösen ki tudjátok javítani a hibát!

Ha helyes az ülésed, lefelé nagyon hosszúnak érzed magad, felfelé pedig magasnak. Fontos, hogy a lovas tekintete mindig arra nézzen, amerre lovával halad. Ha valaki folyamatosan le-le nézeget, például mert ügetésben a helyes lábat keresi, egy idő után nagyon előre kezd dőlni, amivel a súlypontját megváltoztatja.

Lovaglás közben próbálgasd az ülésedet. Ha időnként felállsz könnyített ülésbe és megtalálod benne az egyensúlyod, akkor megtaláltad azt a pontot, ahol a lábszárad optimális helyzete van. Ilyenkor csak puhán ülj vissza anélkül, hogy a lábad elmozdulna, és lovaglás során ezt gyakran ellenőrizd mindaddig, amíg nem rögzült lábad helyzete az optimális helyen.

Nem szoktam azt tanítani lovasaimnak, hogy húzzák ki magukat. A gerinc csak akkor tudja lazán a ló mozgását követni, ha megmarad természetes S alakú íve. Ennek mértéke egyénenként eltér, így egyénenként az is eltér, hogy ki mikor ül egyenesen. Mindenkinek ki kell tapasztalnia azt az állapotot, amit hosszútávon, erőfeszítés nélkül fenn bír tartani.

És végül, a legfontosabb az önellenőrzésben:

Élvezed a lovaglást és megéled minden boldog pillanatát, vagy inkább arról szól számodra, hogy túl akarod élni?

Mert, ha az utóbbi, akkor egészen biztos, hogy még nem sajátítottad el a stabil, kéztől független, biztonságos ülést. Ez esetben fordulj oktatódhoz, vagy keress meg minket a Tulipános tanyán.

Nézd meg 12 részes videosorozatunkat!

12 dolog, amit eddig talán te is rosszul tudtál a lovakról, lovaglásról

Iratkozz fel! Kattints a gombra!