Korábbi lovasbaleset miatt félsz újra lóra ülni, pedig a vágy ott van benned?
"Újra félelem nélkül a lovon" speciális programunkkal megértheted, miért történt ami történt, és megtanulod, hogyan kerüld el a veszélyes helyzeteket. Ez garantálja a felszabadult lovas élményt!2007-ben történt …
Egyik lovas tanulóm, Eszter, mesélte el, mennyire meghatározó élmény volt számára egy 11 évvel korábbi baleset.
Még kezdő lovasként egyik barátját látogatták meg családjával, a Dunántúlon. A nap folyamán barátnője „bedobta az ötletet”: menjenek el lovagolni! Egy ismerőse, aki lovasoktató is – tart lovakat és gyakran mennek velük túrázni – javasolta, menjenek el együtt.
Eszter próbálta elmagyarázni a helyzetet, ugyanakkor a lovaglás izgalma vonzotta a program felé, meg hát egy oktató nyilván tud vigyázni az emberre …
Amint megérkeztek, elő is hozták a lovakat
Eszter barátnője és a lótulajdonos oktató gyorsan átbeszélték az útvonalat … ekkor kezdett Eszternek derengeni, hogy valójában terepre indul a csapat. Újra jelezte: ő még kezdő lovas, korábban csupán 1 alkalommal dolgozott lóval szabadon.
A lányok persze bátorították: nem lesz gond, a lovak vigyáznak, és ők is figyelnek majd rá.
Nem tartott sokáig a lovaglás …
Egy emelkedőn felfelé haladva (igen, a Dunántúlon vannak ilyenek is), Eszter lova, be akarván érni a másik lovat, váratlanul iramot váltott, amitől kibillent az egyensúlyából és hamarosan oldal irányban lefordult a nyeregből.
Bár Eszter ettől már teljesen elveszítette magabiztosságát, ekkor még nem volt baj: a csajok mondták, üljön vissza, adtak pár okos instrukciót, majd továbbmentek.
Mígnem az eset újra megismétlődött – ezúttal azonban komolyabb következményekkel
Nem sokkal az incidens után, Eszter lova újra megiramodott, ő pedig olyan balszerencsés módon esett le a nyeregből, hogy keze önmaga alá került, így 2 ujja kificamodott. Irány a kórház!
A tragédia a fizikai sérülésen túl a lelki sérülésben van
Eszter ezután éveken át vágyott arra, hogy újra lóra üljön, de nem mert, mivel felépült benne egy erős félelem:
- Mi van, ha újra leesek?
- Mi van, ha a ló nem rám figyel?
- Mi van, ha elrontok valamit?
- Mi van, ha félni fogok a ló hátán?
Ezek a gondolatok visszatérően ott vannak azokban, akik leestek egy lóról. Ilyenkor a vágy keveredik a félelemmel és nagyon sokszor a félelem győz.
Pedig a balesetek nagy része nem a tanuló hibájából ered
Szinte minden lovasbaleset mögött valamilyen emberi tévedés/mulasztás áll. Eszter esetében egyszerűen arról van szó, hogy nem volt kész arra, hogy terepre vigyék.
Szeretnél felülkerekedni a félelmeiden és újra lóra ülni? Tudunk segíteni!
A lovastraumát átélt tanulók számára alakítottuk ki speciális programunkat, aminek célja, hogy legyőzd félelmedet, újra lóra ülj, és ezúttal biztonságos, kontrollált körülmények között, szakértő oktatóval fejleszd lovas készségeidet.
Eszter a baleset után 11 évvel döntött úgy, hogy megküzd félelmeivel
Amikor Eszterék az Alföldre költöztek, családjával beszélgettek arról, hogy előbb-utóbb szembe kellene néznie a lovas félelmekkel, bár akkor erre nem látott reális esélyt.
Programunkkal egészen véletlenül találkozott az interneten. Így fogalmazott:
„Komolyan sosem terveztem, hogy még egyszer lovas oktatóra bízom magam, de a weboldal közvetlen hangvétele és az írásokban érzékelehető szakértelem azonnal elnyerte bizalmamat. Úgy éreztem, Kriszi fog tudni segíteni lovas félelmeim leküzdésében.”
Ezter ezek után felvette velem a kapcsolatot, és hamarosan közös munkába fogtunk.
Nem számít, mennyi ideje nem ültél lovon! Ha él benned a vágy, a mi programunk segít neked abban, hogy újra lóra szállj – ezúttal biztonságos körülmények között!
Hogyan épül fel ez a speciális program?
1) Először is megtanítunk kapcsolódni a lóhoz, a Kapcsolat Alapú Lóhozállás módszerét alkalmazva. Ebben a szakaszban nem ülsz lóra: talajról dolgozol, megtanulod megérteni a ló mozgását, viselkedését. Ebben a szakaszban Téged teszünk vezetővé: a ló számára Te leszel a vezető.
2) Amikor biztonsággal tudsz kapcsolódni a lóhoz és megvan a Te bátorságod is, felülsz a lóra. Innentől kezdve a talajmunka és a lovaglás dinamikusan együtt lesz jelen az óráidon. A célunk az, hogy félelem nélkül ülj a lovon.
3) Az alap jármódokban (lépés-ügetés-vágta) lépsz előre tanárod kontrollálásával, futószáron. Amikor ezen a fázison is túljutottál, számodra véget ért ez a program: folytathatod tanulásod az egyéni programban.
Mennyi ideig tart ez a program?
Ez a félelmeid erősségén múlik. A program célja az, hogy mielőbb kidolgozd magadból ezeket.
Eszter a 3. órán már fel mert ülni a lóra, a 6. órán pedig már az ügetést gyakoroltuk. Vágtára 3 hónap után került sor.
Ezen a képen Eszter már az osztálylovaglás programban tanul:

Neked való ez a képzés?
- Igen, ha volt lovas baleseted vagy negatív élményed a lovakkal kapcsolatban, de szeretnél pozitív élményeket szerezni.
- Igen, ha a lovaglás számodra nem csak egy fitnesz mozgásforma, hanem vágysz arra, hogy kapcsolatot teremts a lóval.
- Igen, ha olyan helyen szeretnél lovagolni, ahol a ló és lovasa is kiemelt figyelmet kap.
- Nem, ha csak lovat szeretnél látni/simogatni. Akkor neked a Sz.Ö.Sz programot ajánlom.
- Nem, ha egyszerűen csak lovagolni szeretnél tanulni. Akkor neked a lovasiskola általános programjait ajánlom.
Mennyibe kerül az „Újra félelem nélkül a lovon” egyéni programunk?
A tanfolyam díja: 50000Ft/4 alkalom, amelyet a tanuló előre fizetéssel vásárol meg. Az órák előre megegyezett, fix időpontban vannak megtartva. Ennek részleteit a Tanulói Szerződés rögzíti.
„Szeretnék megszabadulni a félelmeimtől és újra lovagolni! Érdekel az ‘Újra félelem nélkül a lovon’ programotok. Hogyan tudok beiratkozni?”
A naptárban jelzett időpontok egyikében szívesen látlak egy személyes találkozóra.
Ezen a találkozón átbeszéljük a részleteket: fixáljuk a tanulási napodat és időpontodat, átbeszéljük a tanulói szerződés pontjait és a házirendet, valamint kitűzzük a kezdés pontos időpontját.
Ha ezek után is úgy döntesz, hogy belevágsz ebbe a kalandba, az első 4 alkalom díját az első óra előttig kell rendezned.
Görgess lejjebb és válassz időpontot a naptárban!
Itt foglald le időpontodat egy személyes tájékoztatásra!
Kattints az egyik szabad napra (fekete szín), majd válassz az elérhető időpontok közül!
Ezt követően a rendszer email-ben jelzi felénk igényedet.
Várd meg a visszaigazoló email-t: ha ez megérkezik hozzád, az időpont a tiéd, szeretettel várunk!
Ha nem találtál szabad időpontot a naptárban, akkor jelenleg nem tudunk új tanulót fogadni. Iratkozz fel, hogy értesíthessünk, ha újra van szabad helyünk!